Aranysólyom Lovagrend



Valamikor réges-régen élt a kék vizű tó mellett, a magyarok régi hazájában
egy öregember. Ögyek volt a neve, feleségét pedig Emesének hívták.

Egyszer Emese elaludt a sátrában, és igen szépet álmodott.
Azt álmodta, hogy leszállott fejére egy turulmadár, a csőrével megérintette szépen, gyöngéden
az ajkát, s abban a pillanatban ezüstpatak eredt meg Emese kebeléből,
de olyan szép patak, hogy gyönyörűséges volt nézni. Az ezüstpatak folyt, folyt, nőttön-nőtt,
ide-oda kígyózott, s végre valóságos folyam lett belőle. Mind arra folyt, amerre a Nap nyugszik le.
Ezt álmodta Emese.

Egy öreg, fehérszakállú ember eljött Ögyekhez, mintha csak az Isten küldötte volna.
Emese elmondotta az álmát, s kérte, hogy fejtse meg neki, mit jelent.
Hát az öregember nagyon csodálatos dolgokat mondott. - Azt jelenti az álmod, édes
lányom - mondta a bölcs öregember -, hogy neked egy fiacskád fog születni, s az fölkerekedik
a magyarokkal, s mint az ezüstpatak, megy napnyugat felé. Azért megy, hogy
új hazát keressen a magyaroknak. Az új haza szebb lesz, mint ez a mostani. A patakból folyam lett,
úgy álmodtad, leányom, a kis magyar seregből pedig, mire az új hazába ér a fiad,
erős, nagy nemzet lesz!

Áldjon meg az Isten téged ezért a szép álomért!